Fogyókúra 11. hét


Reggeli:       1 pohár kefir 1 kifli
Tízórai:         2 db. Hamm-lett 1 alma
Ebéd:            Sajtba bújt halfilé
Uzsonna:     Cukormentes gyümölcslé 2 dl
Vacsora:      Karikás virslisaláta 1 sz piríróssal


E: 15 dkg tengeri halfilé, citromlé, őrölt fehér bors, 1 mokkás kanál házi mustár, 3 dkg köményes sajt, 1 tojás 2 evőkanál kefir, 2 dkg margarin.
A halat vágjuk egyforma szeletekre, sózzuk, borsozzuk, megöntözzük citromlével, és egy órát állni hagyjuk. A halat forró margarinon megpirítjuk, majd tűzálló tálba egymás mellé tesszük. A tojás sárgáját simára keverjük a mustárral, a kefirrel, sóval, borssal. Végül a lereszelt sajtot és a fehérjéből vert kemény habot is hozzáadjuk. Ezt a masszát a halszeletekre simítjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon 10-12 perc alatt megsütjük. Könnyű salátát készítünk hozzá.

V: 1 pár virsli, fél póréhagyma, 1 evőkanál borecet, 2 mokkás kanál cukor, só, őrölt bors, 1 babérlevél, fél kanál olíva olaj.
Az ecetet a sóval, cukorral, olajjal, borssal és fél dl vízzel összekeverjük. A pórét és a virslit fölkarikázzuk. A virslit, pórét, és a salátalevet összekeverjük, beletesszük a babérlevelet, majd legalább fél napig érleljük. 


Reggeli:       2 dl tej, 1 sz barna kenyér, 1 főtt tojás karikázva, kevés vaj, paprika
Tízórai:         2 mandarin 2 Abonett
Ebéd:            Hagymával sült sertéskaraj
Uzsonna:     élőflórás kefir
Vacsora:      zöldpaprika csirkesonkával, 1 rozsos kifli, tea édesítővel

E: 10 dkg karaj, 10 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, só, bors, 1 babérlevél, kevés köménymag. A húst kiverjük, sóval, borssal megfűszerezzük. A karikára vágott hagyma felét egy kiolajozott tűzálló tálba rétegezzük. Közészórjuk a köményt, babérlevelet, rátesszük a húst. Befedjük a maradék hagymával. Letakarjuk. 200 fokon 40-45 percig pároljuk.  Forrón tálaljuk. Készíthetjük úgy is, hogy a húst kiemeljük, és a hagymás pecsenyét turmixolyuk, és mártásként adjuk.

V: 1 db nagy zöldpaprika, 5-8 dkg csirkesonka.  A paprikába beletesszük az apró kockára vágott sonkát, belecsurgatunk 1 teáskanál olajt, és betekerjük fóliába, melyet sütőbe 10-15 percig párolunk. Felszeleteljük, hagyjuk kicsit hűlni. Házi mustárt és majonézt elkeverünk fél pohár sovány tejföllel, apróra vágott kaporral, és ráöntjük a paprikára. Lenmagos kenyér illik hozzá.


Reggeli:       2 dl narancslé, tízmagos kenyér, 5 dkg baromfi párizsi, 1 paradicsom
Tízórai:        1 pogácsa, 1 pohár kefir
Ebéd:           Póréhagyma leves, Májjal töltött tojás
Uzsonna:     Ananász 3-4 szelet
Vacsora:      Sörrel sütött csirkecomb Részeges almával.

E: Egyszer volt már ilyen, és remélem, nem etted meg mindet, így most csak ki kell venni a fagyasztóból. Ha nincs, akkor káposztaleves. Ha az sincs, akkor zöldség leves. Ha az is elfogyott, ez már azt jelenti, hogy hamarosan vége van a fogyókúrának. Ha semmi sincs, akkor légy szíves állj neki, és készíts valamilyen levest. (nem gulyáslevesre gondoltam)

Tojás: 2 db tojás, 5 dkg kenőmájas, 2 mokkás kanál tejföl, kevés mustár, só, bors, petrezselyem, 1-2 piros retek vagy sárgarépa.
A tojásokat keményre főzzük, kettévágjuk. Sárgáját összetörjük tejföllel, mustárral simára keverjük, és hozzáadjuk a kenőmájast, majd fűszerezzük. A jól kikevert májas tölteléket a tojásfehérjékbe töltjük, a maradékot szépen köré rendezzük. Díszítjük retekkel, vagy reszelt sárgarépával. Ezeket a gyönyörű tojásokat céklaszelettel körberakott kistányéron szervírozzuk, felmelegített ropogós rozsos zsömlével fogyasszuk.

V: Bőr nélküli csirkecomb, Vegeta, fél dl sör, 2 gerezd fokhagyma, só, majoránna.
A combot kettévágjuk, sóval, majoránnával bedörzsöljük. Megszórjuk aprított fokhagymával, és tűzálló tálba tesszük. Ráöntjük a sört, és lefedve 220 fokon 25-30 percig pároljuk. A végén fedő nélkül sütjük még egy kevés ideig, saját levével locsolgatva.
Alma: 2 db savanyú alma, 2 kanál száraz fehérbor, fahéj, ízesítésnek mesterséges cukor, késhegynyi búzakeményítő.  Az almát négybe vágjuk, magházát eltávolítjuk. Fél deci vízzel, fahéjjal kb. 3 percet, főzzük. A keményítőt elkeverjük a borral, és az almához adjuk, addig főzzük, amíg kicsit sűrűsödik. Ha kell, cukorral ízesítjük.



Reggeli:        2 db grapefruit lé    
Tízórai:         1 sz lenmagos kenyér margarinnal, paradicsom, 1 sz. sonka
Ebéd:            Mustáros lencsesaláta, 2 db főtt tojás
Uzsonna:     2 Hamm-lett, 1 körte
Vacsora:      Marha husi tormamártással

E: 5 dk lencse, 1 tojás, fél póréhagyma, petrezselyem, mokkás kanál házi mustár, mokkás kanál borecet, cukor, bors, só, 1 kisebb sárgarépa.
A lencsét sós, babérleveles vízben megfőzzük. A tojást lágyra főzzük, és összetörjük. Hozzáadjuk a mustárt, ecetet, cukrot, sót, borsot, majd elkeverjük a lencsével. A pórét és a répát vékony szeletekre vágjuk, és a salátába forgatjuk. Petrezselyemmel bőven megszórjuk, és legalább 3-4 óráig érleljük.

V: 2 evőkanál olajban elkeverünk 3 szem összezúzott borókabogyót, kevés sót, zúzott fokhagymát, capri bogyót, reszelt vöröshagymát. Bekenjük vele a húst, és tányérra tesszük. Szorosan letakarjuk, és 9-10 órát érleljük.  Teflonserpenyőt felmelegítünk, beletesszük a húst. Időnként hegyes villával szurkálgatva (vigyázzunk a teflonra) néha megforgatva készre sütjük a húst.
 Mártás: 1 kisebb savanykás alma, 2 kávás kanál ecetes torma, 1 kávés kanál borecet, 1 kávés kanál olíva olaj, csipetnyi só, cukor.
Az almát lereszeljük, összekeverjük a tormával, belecsorgatjuk az olajt, sóval, cukorral, ecettel ízesítjük. Tálalás előtt behűtjük.


Reggeli:        2 dl banán turmix
Tízórai:         1 sz Rozskenyér, citromos joghurttal
Ebéd:            20 dkg pároltgomba, 2 db, 5 dkg fűszeres rizs 2-3 dkg zöldborsóval
Uzsonna:      2 db. korpofit keksz, 1 narancs
Vacsora:       Pulyka mell, héjában sült burgonya

V: 10 dkg pulykamell filé kockára vágva, kevés vöröshagyma, 2 db ecetes csemege uborka, fél pohár tejföl, 2 mokkás kanál olaj, só. Az olajon megpirítjuk a hagymát, rátesszük a kockára vágott húst. Sózzuk, kevés vizet öntünk alá, és megfőzzük. Az utolsó 10 percben hozzátesszük a felkockázott uborkát is. Mikor levesszük a tűzről, belekeverjük a tejfölt.

Reggeli:        Barna kenyér, csirke mellsonka, paradicsom, gyümölcslé
Tízórai:         2 db alma 1 Hamm-lett
Ebéd:            Frankfurti leves, Töltött zsömle
Uzsonna:      Kefir fél kifli
Vacsora:       Húsos tészta


E: 2 db zsömle, 5 dkg gomba, 1 db sárgarépa, 5 dkg darált csirkemell.
A darált húst forró serpenyőbe tesszük, pirosra sütögetjük.  Hozzáadjuk a csíkokra vágott gombát, fűszerezzük kakukkfűvel, sóval, rozmaringgal. (őrölt) Ha gomba nem engedne elegendő levet, akkor kevés vizet öntünk alá. Készre pároljuk. Kihűtjük. A répát lereszeljük, és a gombás húshoz keverjük. A zsömléknek levágjuk a tetejét, kiszedjük a belsejét, és megtöltjük a gombás-húsos töltelékkel. Kalapjukat visszatesszük, és ráteszünk 1 szelet sajtot. Mikróban vagy sütőben addig melegítjük, amíg a sajt meg nem olvad.

V: 10 dkg rövid durum tészta, 5 dkg csirkemell filé, lilahagyma, fokhagyma, frissen vágott kapor 1 evőkanállal, olaj, só, tejföl 2 evőkanállal, pirospaprika ízlés szerint, 1 durvára vágott paradicsom.
A hagymát hosszába szeleteljük, és 1 mokkás kanál olajon megpirítjuk. Rátesszük a nagyon apróra vágott húst, fűszerezzük, és kevés vizet hozzáöntve készre pároljuk. A tejfölt elkeverjük a pirospaprikával, és a kész csirkéhez keverjük. Egyszer forraljuk, és a tésztára öntjük.


Reggeli:       1 magos kifli, margarin, zöld paprika, 2 dl tej
Tízórai:         3 szelet ananász 1 Abonett
Ebéd:            Hawaii csirkemell kímélőn
Uzsonna:     Cukormentes gyümölcs joghurt
Vacsora:      Párizsi kosár majonézes céklával

E: 10 dkg csirkemell filé, 1 dkg vaj, fél narancs, fél őszibarackbefőtt, 2 ananász körszelet, só, őrölt bors, 1 teáskanál konyak.
A húst vékony szeletekre vágjuk, és kissé kiverjük. Sóval, borssal bedörzsöljük, és forró vajon mindkét oldalát megpirítjuk. A szeleteket tűzálló tálba fektetjük, beborítjuk az apró kockára vágott gyümölcsökkel, és előmelegített sütőben 200 fokon 15-18 perc alatt átsütjük. A sütőből kivéve meglocsoljuk konyakkal. És melegen tálaljuk.

V: 2 vastagabb szelet párizsi a bőrrel együtt, 2 db tojás, kevés reszelt köményes sajt.
 Egy serpenyőben vajat felforrósítunk, és beletesszük a párizsi szeleteket. Megvárjuk, amíg felkunkorodik, és beleütünk 1-1 tojást. Lefedjük, addig sütjük még a tojás meg nem szilárdul. Tetejét reszelt sajttal megszórjuk. Egy kistányérra felkockázzuk a főtt céklát, és házi majonézzel elkeverjük. Lenmagos kenyeret fogyasztunk mellé.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése